Az álmaink azért vannak, hogy megvalósítsuk őket.

    Szinte napra pontosan 3 éve, hogy elindultam életem egyik legszínesebb, legkalandosabb útjára, amiről hosszú évek óta álmodoztam, és ez a varázslatos India volt.

      Volt egy másik is álmom is, amit szintén nagyon régóta dédelgettem magamban,  ez pedig nem más, mint a színes és illatos Bali.

Most erre az útra készülök lelkiekben.  Hangolódom, és izgalommal tekintek előre. Egy biztos, megnyitom magam, és jöjjön aminek jönnie kell.

Mivel az indiás blogomra legnagyobb döbbenetemre közel négy ezren kattintottak, és rengeteg pozitív vissza jelzést kaptam ismeretlenektől is, így aki kedvet érez hozzá, kísérjen el, ha másként nem is, így virtuálisan.

Az egyik legnagyobb „rajongóm”, akitől rengeteg szeretetet és bíztatást kaptam, sajnos már nem lehet köztünk, és odafentről követi az utamat, ezért ezt a blogot most neki ajánlom: barátnőm anyukájának, Ildi Mamának.

Azon merengek, mennyire másként indulok most  ennek az útnak, mint három éve. Akkor rengeteg csomaggal indultam el, mindenféle értelemben. Emlékszem egy történetre: Egy riksával érkeztünk meg a vasútállomásra, ahol két hatalmas lépcsősoron kellett volna felcipelni az óriási bőröndömet, de a cingár hordár, aki valószínüleg sok éhes szájat töm be nap, mint nap, azzal, hogy cipekedéshez nem szokott turisták bőröndjeit viszi el, de amikor meglátta az én csomagomat, szó nélkül ott hagyott  a fenébe.

Ez jellemző volt akkori életemre is. Sok felesleges csomagot cipeltem akkoriban. Azóta letisztult körülöttem, és bennem a világ.

Fele akkora házban élek, tudatos döntésem alapján jóval kevesebb  tárggyal, és emberrel veszem körül magam, és ez a mostani poggyászomon is meglátszik. Az akkori hatalmas, ( most már nevetek rajta)  bőröndömet felváltotta egy lényegesen szerényebb méretű multifunkcionális hátizsák, és még az is csak félig van pakolva, ez jelzés értékű, szóval ezúttal  így vágok neki a kalandnak. 

Ha gondoljátok, tartsatok velem!